Komplex rendszerváltozás

Westley és Antadze (2010) a társadalmi innovációt komplex adaptív rendszerek dinamikáján keresztül értelmezi: a rendszertudomány és a társadalomelmélet eszközeivel írja le, miként válhat egy új megoldás hosszabb távon rendszerszintű változás katalizátorává.

1. A társadalmi innováció mint komplex adaptív rendszer

A megközelítés kiindulópontja, hogy a társadalmi innováció nem lineáris, hanem emergens folyamat. Egy-egy új megoldás — például egy helyi közösségi kísérlet — nem önmagában, egyetlen lépésben hat, hanem a rendszer dinamikáján keresztül. Kis léptékű kezdeményezések és kísérletek egy idő után önszerveződve, visszacsatolások révén alakítják át a társadalmi struktúrákat.

A szerzők ehhez a rendszertudomány és a társadalomelmélet fogalmait használják. Ebben a keretben a változás nem tervezhető egyenes vonalúan: abból bontakozik ki, ahogy a sok apró kezdeményezés egymásra hat.

2. Scaling out és scaling deep

Westley és Antadze a folyamat egyik kulcsjelenségét „scaling deep” néven írja le. Nem elég az innovációk mennyiségi terjedése (scaling out) — vagyis hogy egyre több helyen jelennek meg —, legalább annyira fontos a minőségi beágyazódásuk is. Ez a beágyazódás az értékek, a hiedelmek és az intézményi gyakorlatok szintjén megy végbe.

A megkülönböztetés lényege, hogy a valódi változás nem pusztán a számokban mérhető elterjedésen múlik, hanem azon, hogy az új megoldás mennyire mélyen épül be a közösség gondolkodásába és működésébe.

3. Többszintű kapcsolatrendszer és a rendszerszintű hatás

A szerzők szerint a valódi rendszerszintű változáshoz többszintű kapcsolatrendszer szükséges, amely összeköti az egyéni kezdeményezéseket, a közösségi tanulást és a politikai-intézményi szintű döntéshozatalt. Ez a szemlélet nagy hatással volt a társadalmi innováció reziliencia-alapú megközelítéseire is.

A megközelítést az OECD, az EU és az ENSZ innovációs irányelvei is átvették, mint a „systemic social innovation” paradigma egyik alapvetését.